Oroszország nem lesz képes elfoglalni Donyeck megye teljes területét 2025 végéig – vélekedett Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett pénteken.
A hírszerzés főnöke szerint az orosz erők politikai célként azt tűzték ki, hogy bejelentsék benyomulásukat Dnyipropetrovszk megyébe, és hogy egy újabb, legfeljebb tíz kilométer mély ütközőzónát hozzanak létre.
Budanov kijelentette: reális esélyt lát arra, hogy a harci cselekmények már jóval az év vége előtt leállnak Ukrajna területén.
„Reális ez? Igen. Nehéz megvalósítani? Nem. Ehhez azonban legalább három félre van szükség? Ukrajnára, Oroszországra és az Egyesült Államokra. El fogjuk érni ezt a helyzetet” – fogalmazott.
Szoros együttműködés Moszkva és Phenjan között
Emlékezetes, hogy Budanov korábban arról is beszélt, hogy Észak-Korea jelenleg az orosz hadsereg Ukrajnában használt lőszereinek körülbelül 40 százalékát biztosítja, miközben a két ország közötti együttműködés egyre szorosabbá válik.
Észak-Korea lőszerek mellett egyéb fegyvereket, köztük ballisztikus rakétákat és tüzérségi rendszereket is szállít Oroszországnak. Az együttműködés keretében Moszkva pénzzel és technológiával támogatja Phenjant, ami segít enyhíteni az ázsiai ország nemzetközi elszigeteltségét – írta az Ukrainszka Pravda.
(MTI/Mandiner)
Nyitóképünk illusztráció. Forrása: DIEGO HERRERA CARCEDO / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP
***